The SIMS 4 PC játékszoftver
Átesett a generációváltáson a még mindig rendkívüli népszerűségnek örvendő The Sims-sorozat is, így a műfajában egyedinek tekinthető élet-szimulátor keretein belül ezúttal minden eddiginél nagyobb szabadság, felejthetetlen élmények, valamint a virtuális világ szépségei várnak ránk.
Természetesen az alapokat tekintve mit sem változott a The Sims 4, így ezúttal is az lesz a feladatunk, hogy megalkossuk alteregónkat, felépítsük saját házunkat, kitűzzünk magunk elé egy teljesítendő életcélt, majd megpróbáljunk boldogulni a mindennapokban, miközben családot alapítunk, dolgozunk, szórakozni járunk, vagy csak egyszerűen élvezzük az életet.
A The Sims 4-ben tehát lehetőségünk lesz valóra váltani minden olyan álmunkat, amire a való életben korántsem biztos, hogy képesek lennénk, mindezt pedig megerősíthetjük azzal, hogy a minden eddiginél komolyabb lehetőséget kínáló Create-A-Sim opcióban nem csak külsőleg, hanem belsőleg is megalkothatjuk virtuális másunkat.
Ez azonban még nem minden, hiszen a nagybetűs élet már nem lesz fenékig tejfel a The Sims 4-ben sem, a simek ugyanis olyan élethű érzelmekkel és változatos reakciókkal lettek gazdagabbak, hogy a játék által generált életszerű helyzeteket akár a valóságban is megtapasztalhatnánk. Ezen felül természetesen rengeteg új lehetőséggel kecsegtet számunkra a játék többi opciója is, így az új építkezési lehetőségnek köszönhetően már szinte csak pénztárcánk szabhat határt annak, hogy felépítsük álmaink otthonát.
A Maxis természetesen gondoskodott arról, hogy a generációváltás a grafikában is megmutatkozzon, így nem csak óriási szabadság vár majd minket a The Sims 4 keretein belül, hanem rendkívül realisztikus és látványos küllem is, aminek köszönhetően minden eddiginél alaposabban beleélhetjük magunkat karakterünk virtuális életébe.
Minden eddiginél valószerűbben viselkedő és érzelmesebb simek, amelyeknek köszönhetően virtuális kalandjaid is sokkal realisztikusabbak lesznek!
Az új kreatív eszközöknek köszönhetően nem csak részletesebb lett a karakteralkotás, hanem álmaid otthonát is felépítheted magadnak!
Teremtsd meg második életedet, szerezz új barátokat, és éld mindennapjaidat egy milliónyi lehetőséget kínáló, óriási virtuális világban!
Rendszerkövetelmények:
PC
Minimum:
OS: Windows XP (SP3), Windows Vista (SP2), Windows 7 (SP1), Windows 8, Windows 8.1, or Windows 10
CPU: 1.8 GHz Intel Core 2 Duo, AMD Athlon 64 Dual-Core 4000+ or equivalent (For computers using built-in graphics chipsets, the game requires 2.0 GHz Intel Core 2 Duo, 2.0 GHz AMD Turion 64 X2 TL-62 or equivalent)
RAM: At least 2 GB RAM
HARD DRIVE: At least 14 GB of free space with at least 1 GB additional space for custom content and saved games
VIDEO: 128 MB of Video RAM and support for Pixel Shader 3.0. Supported Video Cards: NVIDIA GeForce 6600 or better, ATI Radeon X1300 or better, Intel GMA X4500 or better
DIRECTX: DirectX 9.0c compatible
SOUND CARD: DirectX 9.0c Compatible
INPUT: Keyboard and Mouse
ONLINE REQUIREMENTS: Internet connection required for product activation.
Ajánlott:
OS: 64 Bit Windows 7, 8, 8.1, or 10
PROCESSOR: Intel core i5 or faster, AMD Athlon X4
VIDEO CARD: NVIDIA GTX 650 or better
MEMORY: 4 GB RAM
HARD DRIVE: 18 GB of Hard Drive space
MAC
Minimum:
OS: Mac OS® X 10.7.5 (Lion)
CPU: Intel Core 2 Duo 2.4GHz Processor or better
RAM: At least 4 GB RAM
HARD DRIVE: At least 14 GB of free space with at least 1 GB additional space for custom content and saved games
VIDEO: NVIDIA GeForce 9600M GT, ATI Radeon HD 2600 Pro or better. Video RAM of 256MB or better
INPUT: Keyboard and Mouse
ONLINE REQUIREMENTS: Internet connection required for product activation.
Ajánlott:
OS: Mac OS® X 10.9 or later
PROCESSOR: Intel Core i5 or better
VIDEO CARD: NVIDIA GTX 650 or better
MEMORY: 8GB RAM
HARD DRIVE: 18 GB of Hard Drive space
Garancia: 3 nap